olyan volt, mint a méz a falon. legyek lógtak rajta, kerekekbe taposva emberfejek a szemükben. zöld űr, (az oszlásszagról megfeledkezve) szopogatták a cukrot, mint juli a faszt.
egyenes menetoszlop, én nyakig a sárban. valaki lehajolt, hogy megnyaljon, de mellém köpött, nyála spirálban fúzióba lépett a térrel. radioaktivitás. látszott, ahogy visszapereg, valahol olvastam róla: háborúsfilm, a repülők csak úgy szívják magukba a bombát, házak épülnek, hitler leslattyog a pódiumról. a vas a hegybe kerül.
istent nem mutatták.
én voltam a plakáton. fél szemem elhomályosítva, volt vagy 50 verzió. gyertek gyerekek, te kellesz, mentsd meg a nemzetet. lesznek megmentők és mégmegmentőbbek.
szöszbableves, spermával, vérrel, izzadtság, a rambó egyezményesített összetevői. repeszek.
levetkőztem a tüskéimet, és csupaszon álltam a frontra. én voltam az évszázad hangja, hős. szélesre tártam karjaimat és belevigyorogtam a szemükbe. petróleumgőz, a füston át színházi előadás, reflektorfények.
hangos taps

.

néha megnőnek a terek körülöttem. tojásos majomseggem fényesen csillog, imitáción élek. érzéstelenül követem a fényeket majomseggemmel a főutcán, visznek a lábak, aztán nekiütődöm egy tücsökciripelésnek. a fényben elhallgat, most hangos. tátom a számat, kiáramlik valami más vacsoranyálával kevert fogpasztaíz és állomásszag.

megizzadtam az éjjel, a lepedő eltakarta az ablakkozmoszt. piros majomseggeim között összehúzódott a levegő. kausztrofóbia.

a hétvégéből bizonyítéknak árnyak és képek maradtak…

…egy hét tű, orvosok előtt vetkőzés és rozsdás csövek nézése után eltelt ez is. a hét, a vakáció, az 5+1 nap folyamatos eső, nevezzük ahogy tetszik. a túl rövid hétvége.
ma este áztam, ezzel aztán valahogy annyira vége lett tényleg, hogy nincs mit csinálni.
2 óra 50 perc és hétfő.
:(

“cikk” a suliújságba, remélhetőleg meg is jelenik majd…

A csend (The Silence), 1963
rendezte Ingmar Bergman
operatőr Sven Nykvist

Hogy mi az az Ingmar Bergman, nem próbálom meg leírni. Lehet kiderülne, hogy nem is tudom. Vegyük ezt a filmet most önmagában, elvonatkoztatva attól, hogy ez egy híres trilógia egyik része, meg mennyi a háttérinfó róla, meg a maga idejében mi botrányt kavart. Talán annyit, hogy a rendező kicsit unta a dialógust, és hát, tud ő anélkul is. Az az igazság, hogy sok jót nem mondanak róla. Leggyakoribb felfogás az, hogy semmi értelme, a másik véglet meg néha fanatikus. De aki látott már Bergman filmet, élvezni fogja, megkockáztatom, hogy jobban is, mint az előzőeket.

Csend. Hogy ilyenkor ki mit érez, alkattól és szituációtól függ. Sok mindent meg lehet látni benne, ebben az esetben. Szembeszökőbbek az ellentétek, és ha túl sok a nagyon jól beállított műfeny, groteszk figurák lesznek belőle. (Aki esetleg egy előzetesbe belekukkant, megérti, mire akarok kilyukadni.)

A film egy vonatjelenettel indul. A főszereplők (két lánytestvér, Eszter és Anna valamint az utóbbi fia, Johan) megállásra kényszerülnek egy idegen városban. A neve Timoka, mellesleg azt jelenti hogy a hóhéré. Eszter halálos beteg, értelmiségi, és vonzódik nála fiatalabb, csinos hugához, akinek minden vágya férfit fogni az új helyen. Sikerrel.

A kettejuk közti konfliktust (megtestesült Intellektus és a vele szemben állo Érzékiség) csenddel és néha egy-egy éles, rövid párbeszéddel jelenítették meg. Johan csak tengődik a kihalt szálloda folyosóin, és a gyerekek szokásos őszinte hozzáállásával utánozza azt, amit lát. Játékpisztolyozik, banyaképet fest a nagynéniről, és a punch and judy jatékával aztán végleg betesz a háborúnak és a veszekedésnek. A filmben végig érzékeljük hogy ő az Ártatlanság képviselője, ahogy távolrol figyeli a vonaton a harci eszközöket és az utcán a tankot. Körülbelül hátborzongató.
Fontos elem, hogy a helyi nyelvet egyikőjük sem érti (és senki sem fogja, a rendező maga találta ki). Ez teszi lehetővé, hogy Anna olyan előszeretettel feküdjon le az idegen pincérrel, és panaszkodjon neki. Eszter szavakat tanul, a Bölcsességet pedig a nyájas, de bamba kiszolgáló jelképezi. Érdekes életfelfogása van neki is, de nem lövöm le a poént.

Hemzsegnek a szimbólumok és a filozófikus kérdések, főleg a halállal kapcsolatban, ez tényleg bergmani, nem hagyhattam ki. Nyilvánvaló, hiszen a keret a ketyegés, és Eszter haláltusája betölti az üresen és csendben maradt helyeket. Egyedül, otthonától távol adja ki a lelkét, nagy fájdalmak között. Önpusztítás, minden részről, na meg egymás pusztítása, a háború, a tank az ablak alatt, mintha csak azt mondaná, ha én nem öllek meg, meghalsz magadtól is, órák kérdése (esetleg közben megölök valaki mást). Az utolsó út (a városba érkezés) is erre utal, és még sorolhatnám.

Sosem békülnek ki, nincs heppiend. Nincsen szeretkezős jelenet a fiatal pincér és Anna között. Akit csábít a homo incesztus, annak is csalódása lesz. A gyereket sem becsteleníti meg senki, bár ráfoghatjuk, hogy vannak utalások.
Azoknak ajánlom, akik bele tudnak nézni a csendbe, és nem az akcióra, hanem az akció mögötti rezgésekre kíváncsiak. Meg azoknak, akiknek csorog a nyáluk a tökéletes képi beállításokra. És hangulatra. Tömény kemény halálhangulatra, vér, sikoly és goth vagy emo világfájdalom nélkül.

Weöres Sándor: A teljesség felé
Tericum kiadó, 2000

hogy jövök én ahhoz, hogy Weöres ajánlást írjak, mások se tudnak.
kerestem neten, hátha kiművelődök, közben dehogy (lehet csak ügyesebb kellett volna lenni), a legjobb amit találtam csak pár idézet volt. azt meg könnyű, még akkor is, ha úgy magyarázzuk, hogy magáért beszél vagy a teljességéhez semmi se hiányzik.

legelőször a hinduizmus jut eszembe róla. karma, az érzékek és vágyak illúzióvilága. kompakt kis filozófia, kb 140 oldalban, öt részre osztva.
a forrás az ember mélyén rejtőző ős tudás csiklandozgatása. nem a személyiség, nem a vágyak, nem a test. valami megmagyarázhatatlan, ezek fölött uralkodó, maradandó alapréteg.
a kard…hát az élesre sikeredett. szenvedélyesre is, pedig elvileg a válogatás nélküli szeretetet és a dolgok objektív megfigyelését hirdeti. itt inkább kétségbeesett “elkárhozol, büdös világ!” prófétizmus érezhető, főleg a jóslatokban. egészében a “jelen” kórképe, ami a gyűlölet, kapzsiság, antiszemitizmus és tömegesedés okául az érzelgősséget jelöli meg. csakhát kicsit ő is beleesik.
a fészek elmélkedés térről, időről, képzeletről, változó-változatlanról. pontosabban arról, ami mindezt meghaladja.
a szárny útmutatás az elégedetlenség eloszlatására, ami a hiúságból, hírvágyból, érvényesülési szándékból fakad. a recept: elmosni a határokat egyén és környezete között.
a kristály javarészt példázatokat tartalmaz az egység felismeréséről és a teljes létről.

összefoglalni úgy lehetne, hogy virágos kertecske eltévedt lelkecskének – az egyensúly kereséséhez néhány elvont tanács, csak az egyénnek. sajnos nem igazán ismerem a szerző életrajzát és műveit, hogy lássam, saját magára vajon mennyire tudta alkalmazni ezt a temérdek bölcsességet. mert ha tudta, most már buddha vagy megvilágosodott, az biztos.

amikor a kezembe adták, azt mondták, olvassam a budin. talán annál jobban eteti magát; mintha az ember kíváncsi lenne, hogy akkor most mi lesz a vége, tényleg übermensch-e vagy sem ez a tanító, miután körülötte mindneki trágyában lubickol.
kell hozzá a csend, de a Változások Könyvét (Ji King, I Ching) jobban élveztem, pedig kevesebbet értettem belőle.

a következőkben a fenti kérdésre -lásd fejléc- adott válaszok lesznek olvashatóak. variációk amiknek néha (látszólag) semmi közük a témához. de mint szabadgondolkodó amatőrszájaló, nekem a nyuszi a fontos. minden rá vezethető vissza.

még nem tudom ki vagyok és ezt hogy kell használni. a jó öreg csináljunkjúzert mindenhez hozzáállás. hátha közben leszünkvalakik.

……………………………………………………………………………………………..